Rajtakapták a kutyagyilkos sintért
Rajtakapták az állatvédők Hódmezővásárhelyen a sintért, amikor az két kutyát főbelőtt közvetlenül a befogásuk után. Az eljárás több szempontból is sérti a törvényt, hiszen a gyepmester nem jogosult az állatok életének kioltására, arról nem is beszélve, hogy 14 napig megfigyelés alatt lenne köteles tartani őket befogásuk után.
A Konrad Lorenz Állatvédő Egyesület tagjai bejelentést kaptak arról, hogy a gyepmester kutyákat fogott. Az állatvédők követték az állatszálltó járművet, ami a városhatárban megállt. A sintér kivette a frissen befogott kutyákat és közvetlen közelről főbelőtte őket egy puskával.
A hatályos jogszabályok értelmében az állatokat két hétre gyepmesteri telepen kellene elhelyezni, majd, ha gazdájuk nem jelentkezik értük és új befogadójuk sem akad, kizárólag állatorvos olthatja ki az életüket. Az állatvédők szerint Hódmezővásárhelyen régóta nem működik ilyen telep és erős a gyanú, hogy a kóbor kutyák nagy része puskavégre kerül.
A tetemekről az állatvédők videót készítettek, az egyik tetemet pedig állatorvosi vizsgálatra elszállították. A vizsgálat igazolta, hogy az állatot valóban lelőtték. Az ügyben rendőri vizsgálat indul, bár az önkormányzat által megbízott, az ebbefogást végző cég tagadja a gyepmester tettét. Ők azt állítják, hogy a gyepmester csupán a vadászok által lelőtt kutyák tetemeit gyűjtötte be, a vadászok pedig indokolt esetben kilőhetik a kóbor ebeket. |