Egyszer régen, nagyon régen,
Egy sünfiú párját kereste kevélyen,
Így sétált az erdőben fütyörészve,
Mígnem azon kapta egyszer csak magát,
Hogy fejével döngeti az arborétum falát.
- No, fene! - kiáltotta el ekképp magát.
- Na megnézem ennek a túloldalát!

Hernyó módra araszolva,
Faját meghazudtolva,
Átmászott a kőfalon,
Hogy vajon ott mi vagyon?
S szeme kerek lett, a szája meg tátva,
- Bejutottam a mennyországba!
Mert amit bizony ottan látott,
Túlment minden ismert határon.

Ehhez képest a paradicsom
Csak egy nagy gazhalom
A kietlen, puszta ugaron.
Mert van itt minden mi szép,
Csodálatos sün-álomkép,
Melybe ha egyszer beköltözne
Hiányt semmibe sem szenvedne.

S miközben nagyban csodálkozik,
Egy sünleányt lát, ki zuhanyozik,
Gyönyörű gömbölyded formája
S rajta a vízcseppek apró prizmája
Hősünket rögvest elvakítja,
S ő telve hormonokkal,
Nem híján önbizalommal,
Elindul a leányzó felé,
Hogy elcsavarja annak fejét,
S amint odaér udvarlásba kezd eképp:

- Ó, sündisznók legszebb leánya,
Minden hímek legnagyobb álma.
Alakod, mint egy istennőé,
Tüskéik akár egy fecskendőé,
Oly egyenesek,
S hegyesek,
Hogy látványába testem beleremeg,
S meghalok, ha tiéd nem lehetek.

- De a leányzó nem felel,
Csak csendben figyel,
S büszkén zuhanyozik tovább,
Észre sem véve udvarlóját,
Vagy talán csak kéreti magát
Még egy kicsit; izzasztja a legényt,
Nehogy még megszólják könnyű vérét,
Mert ha hírnevét csorba rágja,
Száműzheti a paradicsom gazdája.

A sünfiú viszont nem rest folytatni:
- Szép kislány, tán fáj megszólalni?
Adj valamit jelet, hogy tudjam;
Takarodjak-é, vagy folytassam?
Szólj, ha pofám hiába ne koptassam,
De ha nem szólsz, nekem az is jó,
Hisz a törvény régről való:
A hallgatás beleegyezés.
- De a leányzótól csak semmi jelzés

- Rendben van, látom hangod akad,
Talán, mert úgy elvarázsoltalak
Nemesen szép udvarlásommal,
Hogy nem tudsz íberelni szavakkal,
Inkább maradsz bölcs némasággal,
Mint hogy elronts mindent...
...ostoba locsogással,
De tudom én, hogy csókra vársz,
S én megadom amire vágysz.

- A sünfiú, hatalmas csókra készült,
S ebbe minden izma belefeszült,
Mert amint ezt is megtette,
A leány némaságát megértette,
Apró tüskékkel lett tele nyelve,
S a fájdalomtól felnyerítve,
Fetrengett a földön nyüszítve.

A kertész mikor ezt meglátta,
A kerti csapot elzárta,
S nagyot röhögött a markába,
Mert még olyat nem látott,
Pedig jó rég itt dolgozott,
Hogy egy sündisznó...
...egy kaktusznak udvarolgatott!