A teknős magában panaszkodott: Nem tudom, micsoda állat vagyok én, ím, milyen rövid lábaim vannak, de mégis ezt a nagy páncélt kell a hátamon vinnem, s mind az életem végéig a földön kell járnom. Mennyi sok madár van az égen, amelyek szép magasan repülnek és nem félnek semmitől. Bárcsak én is repülhetnék! Elment a madarakhoz, és azt mondta nekik: - Ha valaki engem felvinne az égbe, annak elárulnám a titkát, miképpen lehet találni szép gyöngyöket a csigák házában. De ő maga sem tudta, hol lehet ezeket megtalálni. A sas viszont azt mondta: - Majd én felviszlek. A körme közé vette, s felvitte magasan az égbe. Ott fenn már elkezdte kérdezni, hol lehet azokat a szép gyöngyöket megtalálni. Mivel a teknős nem tudta, így a sas elkezdte egyre erősebben karmolni a szállítmányát. A teknős elkezdett jajgatni: - Jaj énnékem! Mit műveltem? Bolondul cselekedtem, hogy ide fel, hol semmi dolgom, kívánkoztam. Ha a földön maradtam volna, nem volnék most oly nagy gyötrelemben. Jaj énnékem! A sas elunta a teknős panaszkodását és megharagudván, elhajította. A teknős a földre esve elveszett.